HTML

Objektíven az MLM-ről

Fő cél: objektív információk átadása az MLM-ről mint szakmáról. Emellett segítséget kívánok adni mindazoknak, akik MLM vállalkozásokhoz kívánnak kapcsolódni, hogy megfelelő ismeret birtokában tudjanak jó döntést hozni, megvédve őket attól, hogy MLM-nek álcázott pilótajáték áldozatai legyenek. A blog keretein belül - a kulturált vitát előnyben részesítve - szívesem veszem a pro és kontra véleményeket. :-)

Miért jött létre ez a blog?

2012.01.01. 18:50 P.Picur

A jobb oldalon olvasható "hitvalláson" kívül egyszerű oka volt.

Tömegével jelennek/jelentek meg (és fognak megjelenni) Magyarországon MLM illetve magukat MLM cégnek beállító "vállalkozások", akik inkább hasonlítanak egy pilótajátékhoz, mint MLM-hez. Mivel magam is az MLM szakmából élek (ezért lehet elfogultnak mondani :-) ) úgy gondoltam, hogy nem nézhetem tétlenül azt a folyamatot, amely során ezt a szakmát az ilyen cégek lejáratják.

Nem kívánok toborozni, cégekről nyilatkozni, cégeket minősíteni, sorrendbe állítani. Egyrészt az elfogultság látszatát elkerülendő, másrészt erre semmilyen tudás nem hatalmaz fel. Harmadrészt el kívánom kerülni a hitelrontás jogi következményeit. :-)

Szeretnék objektív adatokat, tényeket felsorakoztatni az igazi MLM rendszerek mellett és természetesen ellene, valamint olyan kommunikációt elindítani, amely az emberek fejében helyére teszi ezt a szakmát és idővel úgy tekintenek rá, mit bármilyen más szakmára.

Ehhez bárkitől szívesen fogadok (pro és kontra) segítséget!

Döntse el a kedves olvasó, hogy ez a cél megvalósítható-e! Vagy naiv vagyok? :-)

 

Szólj hozzá!

Az MLM előnyei

2012.01.01. 18:31 P.Picur

Az MLM rendszerben működő cégek taglétszáma - amennyiben a működés alapfeltételei – a tőkeerős cég, jó minőségű árú és/vagy szolgáltatás, megfelelő ösztönző rendszer, képzett termékforgalmazó biztosítottak – növekszik annak ellenére, hogy a módszernek számos ellenzője van. Miért csatlakoznak egyre többen az ilyen rendszerekhez? Mi motivál embereket egy kevésbé ismert üzleti vállalkozás elindításához annak dacára, hogy a környezet ritkán támogatja a kezdeményezőket? A motiváló tényezők között anyagi, kényelmi, pszichológiai tényezők egyaránt megtalálhatók. Nézzük először a sokszor csak egyetlenként említett – de napjainkban még meghatározó tényezőként jelentkező – anyagiakat.

Jó kereseti lehetőség. Kétség kívüli tény, hogy rendszerek kínálta anyagi ösztönzők a hagyományos tevékenységgel elérhető jövedelemnél lényegesen nagyobbat kínálnak és tesznek elérhetővé. Az átlagos heti 1O-15 óra munkaráfordítással 1O-12 hónap után az átlagjövedelmet jelentősen meghaladó mértékű jövedelem érhető el. Amennyiben a közreműködő nemcsak értékesítéssel, terméktanácsadással és ajánlással foglalkozik, hanem a fogyasztói és vásárlói hálózat építésével, vezetőképzéssel is, úgy csoportjának forgalomnövekedéséből eredő forgalmi jutalékok, bónuszok és jogdíjak tekintélyes többletjövedelmet eredményeznek. Amennyiben az egyéni és csoportteljesítmények növekednek úgy a bevételek ugrásszerű növekedésével lehet számolni. A kitartó munkát elismerő eseti pénzjutalmak számos esetben elérik, sőt meghaladják a hazai éves átlagjövedelmek többszörösét is.

Adózási előnyök. Az MLM rendszerek jövedelmet csak adószámmal rendelkező egyéni vagy társas vállalkozónak folyósítanak. Az adózás közismert „hátrányai” mellett számos adózási előnye is van a munkának. Sok kiadást, közvetlent vagy közvetett költséget lehet elszámolni a tevékenység során, ami a hagyományos munkavállalás során csak minimális adójóváírás formájában érvényesíthető . A teljesség igénye nélkül pár költségtétel: termékbemutatók termék és technikai költségei, utazási , telefon, reprezentációs és képzési költségek stb. Ezek a költségek meghatározott mértékig az adóalapot csökkentik.

Minimális tőkebefektetés. A befektetés nagysága és kockázata a többi vállalkozási formához képest elenyésző, sőt számos rendszer a vállalkozástól visszalépő számára visszatéríti az indulás anyagi befektetéseit. A hagyományos üzleti vállalkozással szemben, ahol komoly induló pénzügyi beruházásokra (üzlethelyiség, gépek, berendezések, árukészlet, promóció és reklám stb.) van szükség. Ez a vállalkozási forma ezt nélkülözi. Gyakorlatilag nem kell vállalni semmilyen pénzügyi kockázatot az üzleti vállalkozás indításához. A módszer sajátosságaiból adódóan a minimális befektetés megtérülési ideje rendkívül rövid és nagyon pontosan tervezhető, mert a személyes „eladásból” származó jövedelem sok esetben meghaladja a befektetés díjösszegét. A gyakorlat azt mutatja, hogy legtöbb esetben a megtérülés egy-két hónap, ami szokványos megtérülési idők töredéke.

Az anyagi előnyökön túl jól kitapinthatók az un. kényelmi előnyei is a módszernek. Az MLM egy tipikusan mellékfoglalkozásban is végezhető tevékenység, ami nem igényli a meglévő főmunkahely feladását, sőt nem kényszeríti a vállalkozót a későbbiekben sem a vállalkozás főállásban történő folytatására. Az ilyen jellegű vállalkozások egyik jellemzője hogy kötetlen munkaidőben végezhető. Ez nagy vonzerőt jelent a kötött munkaidőben dolgozók számára, sokan ezért is választják ezt a vállalkozást. Többen fontos előnyének tartják hogy a működés nem kötött sem földrajzilag, sem teljesítmény előírásokban, sem személyekben. A vállalkozás elindítása nem igényel speciális előképzettséget, sőt különleges szakmai ismereteket sem. Úgy tekinthető, mint egy olyan tanfolyam, ahol az egyre növekvő szakismeret és gyakorlat egyre nagyobb jövedelmet biztosít, eltérően a szokványos képzésektől és gyakorlatoktól, ahol sokszor a tanfolyam ideje alatt biztosított jövedelem még az átlagjövedelmet sem éri el. Számosan előnyének vallják a teljesítménykényszer hiányát, az időben és személyes teljesítményben biztosított egyéni szabadságot, az átmeneti felfüggesztés, a „nyugdíjaztatás”, a tartósabb távollét kockázatmentes lehetőségét. A hagyományos munkahelyekkel szemben itt biztosított a kortól független, de a személyes teljesítménytől erősen függő un. korai visszavonulás lehetősége. A jogdíj típusú jövedelmek jellege és mértéke össze nem hasonlítható a nyugdíj mértékével, különösen figyelembe véve azt a tényt, hogy mekkora munkabefektetés eredménye a honorárium. Kevésbé említett – nemcsak kényelmi – előny a jövedelmek értékállósága, nemzetközi egyenértékűsége és pontos tervezhetősége. Ritkán adatik meg a vállalkozásokban, hogy az elérni kívánt jövedelem egzaktul tervezhető és a programozható munkával arányosítható, és fordítva, a befektetett munka pontosan számítható jövedelmet garantál. A vállalkozók többségének leggyakrabban felmerülő kérdései a következők:

  • Milyen terméket gyártsak?
  • Van és lesz- e piaca?
  • Hogyan reklámozzam őket?
  • Mennyibe fog kerülni?
  • Mi a legjobb értékesítési módszer?
  • Hogyan terjesszem a vállalkozásomat?
  • Honnan és milyen segítséget kaphatok?
  • Vajon meg tudom-e csinálni?
  • Találok megfelelő társakat a növekedéshez?

Az MLM üzleti vállalkozás egy előre kidolgozott és kipróbált módszer, ami garanciát kell, hogy jelentsen minden induló vállalkozónak. A terméket, szolgáltatást előállító cég vállalja a gyártás és előállítás, a csomagolás, a készletezés, a raktározás, az értékesítés, a minősítés és engedélyezés minden gondját és felelősségét, a szakmai anyagok, ismertetők szerkesztését és előállítását, így a közreműködők számára valójában „kényelmes” vállalkozási forma. Számos MLM vállalkozásban lehetővé teszik, hogy úgy tudjon nemzetközi vállalkozást elindítani és működtetni, hogy komolyabb helyi ismerete, nyelvismerete, és a fogadó országban vállalkozási jogi és pénzügyi ismeretei legyenek. A módszer többévtizedes gyakorlata, világméretű terjeszkedése az anyaországból biztosítja nemzetközi vállalkozások működtetését.

Feltétlen említésre érdemes a módszer pszichológiai motiváló tényezői is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok esetben ezek az igazi meghatározó tényezői a közreműködőknek. Vélhetően azért, mert hasonló tényezők, motiválók a klasszikus munkahelyen illetve vállalkozásban nem vagy alig találnak. A „Maslow-féle” szükséglet-piramis negyedik szintjén áll az elismerés, önbecsülés, státusz iránti szükséglet. Ez elengedhetetlen az emberek számára, még azok számára is, akik nyíltan hangoztatják, hogy nincs szükség rá, még azok is simogató érzésként élik meg belülről. Ebben az üzleti vállalkozásban a szervezet sajátos felépítése folytán erre lépten-nyomon lehetőség nyílik. A jutalmazások, elismerések többféle megnyilvánulási formája van, amelyek nagyobb teljesítményekre, igyekezetre sarkallnak, és különös módon másokra is ösztönzőleg hatnak. A munkateljesítmények még szokatlanul őszinte, sokszor azonnali és nyilvános elismerése sok ember számára többet jelent, mint a pénz. Motivál, ösztönőz és sokszor boldog pillanatokat eredményez. Meglepő módon előnyként határozható meg a nyilvánosság előtti szereplés, és elismerés, az elért munkasikerek kellő publicitása akár írott, akár beszélt formában is. A rendszer igazságossága hogy azonos teljesítményekért azonos honorárium jár valamint hogy a jövedelem arányban áll az elért teljesítménnyel, ami igazi esélyegyenlőséget jelent. Azoknak, akik az emberekkel való kommunikáció lehetőségeit keresik, az MLM kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy sok új ismerősre tegyen szert munka közben, és emberek között dolgozzanak szinte egész tevékenységük alatt. Kiemelkedő előnye a szabad partner és üzlettárs választás, ami még akkor is pozitívuma, ha a gyakorlat azt mutatja, hogy ritkán azon társakkal lesz sikeres valaki, akikkel az üzleti vállalkozást elindította, nevezetesen rokonokkal, közeli ismerősökkel, barátokkal. Ezzel szemben számos új ismeretség barátság alakul ki az üzlet építése során, amire sajnos a mai rohanó életvitel mellett ritkán van lehetőség. Fontos, egy különleges közösséghez tartozás érzésének megerősödése is, amit részben a közös „nyelvezet”, részben különleges személyes felelősségvállalás érzésének kialakulása eredményez. Az MLM vállalkozásokban, legtöbb esetben együtt dolgozik férj és feleség, sőt gyakran a család többi tagjának aktív közreműködésével családi vállalkozássá növi ki magát. Az ilyen fajta családi együttműködések megteremtik a kollektív tervezés lehetőségét, az egészséges és testre szabott feladatvállalást és az esetenkénti helyettesítés lehetőségét is. Ez gyakorta a kis életközösségek erősödését, összetartását eredményezi.

Olyan személyek számára, akik nehezen vagy alig tudják elviselni a főnök - beosztotti viszonyt, annak jó és rossz oldalával együtt, akinek határozott, jól megfogalmazott céljai vannak és azok elérésében nem szeretik az ilyen fajta akadályokat és hátráltatásokat külön pozitívuma a vállalkozásnak, hogy nincs főnök, akinek számot kell adni. Ebben a vállalkozásban nincsenek főnökök, nem ellenőrzik az üzletvitelt, a teljesítményt, a rendszeres munkavégzést, ezzel szemben vannak támogatók, szponzorok, tanácsadók, akiknek alapvető üzleti érdeke a felelősséggel történő támogatás és tanácsadás. A színvonalas és meghatározó MLM vállalkozások nagyon komolyan veszik a munkatársak rendszeres továbbképzését. Nemcsak a cégnek, hanem a szponzornak is fontos érdeke a közreműködő társak képzése, tanítása illetve a fejlődést segítő oktatási eszközök és alkalmak rendszeres biztosítása. Az így megszerzett tudás nemcsak az üzleti életben, hanem a magánéletben is hasznosítható.

Végül, de nem utolsó sorban említsünk pár szót az idő szerepéről. Hatékony időráfordítással egy-két év alatt olyan jövedelmi szint, egzisztencia érthető el, amely biztosítja az időbeni szabadságot a vállalkozásban. Sikeres üzletvitel eredményeként elérhető, hogy a vállalkozás a személyes tevékenységgel, az üzlet menedzselésével, a képzéssel és szponzorálással együtt napi max. 4-5 óra elfoglaltságot igényel, így felszabadult idő a családra, utazásra, hobbyra, sportra, rekreációra.

1 komment

Címkék: piramisjáték pilótajáték mlm network marketing multi level marketing nm mlm előny mlm hátrány

MLM hátrány

2012.01.01. 18:20 P.Picur

Természetesen nincs olyan termék, munkahely, tevékenység, olyan kapcsolat, ami csak előnyöket biztosít, és hátrányai nincsenek. Így ez a vállalkozási forma is hordozza magával a természetéből adódó hátrányokat, az üzletvitel sajátosságaiból eredő gondokat, negatívumokat. Mint ahogy az sem elfogadható, hogy a környezet csak a negatívumairól ír és beszél, az sem lenne korrekt ha nem beszélnénk őszintén a közreműködők által érzékelt hátrányokról és csak a pozitívumokról szólnánk, amit sajnálatosan sokszor lehet tapasztalni. Ennek következménye a sok megtévesztett, ígéretekkel becsapott, csalódott személy. Igaz hogy senki sem szeret jövendő együttműködésük gyengéiről, hátrányairól szólni, de a módszer eredendő tisztasága és becsületessége ezt megkívánja.

Kitapintható hátránya az MLM módszernek, hogy az első időkben a befektetett munkának nincs, vagy alig van érzékelhető eredménye. Sokszor hetek hónapok kudarcai, keservei érzékelhetők anyagi és erkölcsi siker nélkül. Ez egyedül a befektetett munka intenzitásával és hatékonyságával rövidíthető. A kezdeti időszakban szükséges időráfordítás munka mellett, legtöbbször az amúgy is kevés szabadidő terhére történik. A kezdeti időszak igényli a rendszeres tanulást, az arra fordítandó idő és költségek előteremtését, nagyon okos és tudatos tervezését, az üzletépítés módszerének minél gyorsabb elsajátítását és alkalmazását. Az idegen, szokatlan értékesítési technika alapjainak megtanulását, a személyes ajánlás és az ahhoz kötődő hitelesség és bizalom megnyerésének csínját-bínját. Fájdalmasan nehéz elviselni a visszautasításokat, a személyes kudarcnak vélt „nemeket”, a mások által ígértek be nem tartását, a barátokhoz, rokonokhoz, közeli ismerősökhöz fűzött remények szertefoszlását, a tisztességes és őszinte ajánlat merev, azonnali elutasítását, a környezet sokszor rosszindulatú aggódásait, és megjegyzéseit, a tisztességes és szívós munkával elért sikerek méltatlan minősítését, a valós sikertelenségek és a kudarcok feldolgozásában a magányt. A külső motiváló tényezők hiánya sok közreműködőnél kimondottan hátrányos. A szükséges belső motiváció (célok, álmok stb.) hiánya okozza az elkedvetlenedést, a keseredettséget, a vállalkozás érthetetlen feladását. Komoly gondot és problémát jelent a motiváció folyamatos fenntartása, megőrzése. A módszer által kínált alkalmak ezt kívánják szolgálni, de különösen a szponzori, un. felsővonali kapcsolat és együttműködés meghatározó.

Sokan nyomasztóan élik meg, hogy az üzlet indításának első pillanatától felel a saját vállalkozásának minden lépéséért, az általa mutatott jó vagy rossz példa akarata és tudta nélkül is másolódik, így tevékenysége teljes időszakában ezt a felelősséget át kell érezni.

Szólj hozzá!

Címkék: mlm network marketing multi level marketing nm hálózati marketing mlm előny mlm hátrány multi level marketing előny multi level marketing hátrány

MLM vagy pilótajáték?

2012.01.01. 18:00 P.Picur

Nem könnyű ma Magyarországon (sem) eldönteni, hogy egy magát Multi Level Marketingnek nevező vállalkozás törvényes, értékesítést végző vállalkozás vagy (inkább) piramis/pilótajáték. Megpróbálom összeszedni, hogy mi a különbség egy MLM program és egy piramisjáték, pilótajáték között.

Kezdjük a törvényekkel:

Magyarországon (tudomásom szerint) nem létezik olyan jogi dokumentum – törvény, rendelet – amely definiálná és így megkülönböztetné a törvényes multilevel marketing üzletet a törvénytelen pilóta/piramis játékoktól.

Egyetlen törvény egyetlen paragrafusa szól a pilótajátékról:

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről:

„Piramisjáték szervezése:

299/C. § Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Nézzük meg, hogy mi a helyzet az MLM vállalkozások (és a piramisjátékok) egyik szülőhelyén az USA-ban. (A www.mlmlaw.com alapján. A weblap többek között a többszintű marketing rendszerek, piramis rendszerek, vásárlói klubok jellemzőivel és törvényi hátterével foglalkozik.)

USA-ban a szabályozás célja, hogy védje a magánszemélyeket attól, hogy törvénytelen programokba csalják őket azzal az ígérettel, hogy gyorsan, könnyen pénzt kereshetnek további résztvevők bevonása által. A XXI. században ilyen rendszerekben résztvevők több 100 millió dollárt vesztettek!

Az USA-ban a legtöbb állam törvényben szabályozza a többszintű értékesítést (ezek az un. anti-piramis törvények). Szövetségi (országos) szinten elsősorban a közigazgatási, bírósági határozatok illetve a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) által indított perekben született határozatok a meghatározóak. A gyakorlatról azt lehet elmondani, hogy lehetetlen olyan szabályozást kialakítani, ami mindenre kiterjedő szabályokat tartalmaz, hiszen a marketingprogramok kitalálóinak kreativitása végtelen.

Egy programról eldönteni, hogy az legális, többszintű értékesítés vagy piramisjáték a kompenzációs terv elemzésével lehet. A kompenzációs terv, marketing terv tartalmazza, hogy miért és mennyit fizet a program a résztvevőknek. Ez az elemzés két részből áll. Az első része a kompenzációs terv fogalmi kialakításának elemzése.

Ha a kompenzációs terv azért fizet mert újabb résztvevőket csatlakoztatnak a programhoz, akkor az tipikus piramis, ha azért fizet, mert terméket vagy szolgáltatást értékesítenek un. „végfelhasználók” számára, akkor az többszintű értékesítés és a program vette az első akadályt. Az új induló MLM cégek többsége nem jut át az első elemzésen.

Az elemzés második része magában foglalja a kompenzációs terv un. „operatív elemzését”. Ez lényegében azt vizsgálja hogy „mi a fő tevékenység a programban?” Ha a fő tevékenység a programba való felvétel (és nem termék vagy szolgáltatás értékesítése) akkor ez a program piramis, még annak ellenére is, hogy van a programban termék vagy szolgáltatás.

Georgia állam törvényi megfogalmazása a többszintű marketing cégre:

„Többszintű forgalmazói társaság”: az a személy, cég, társaság vagy egyéb gazdasági szervezet, amely ellenszolgáltatás fejében árukat vagy szolgáltatásokat értékesít, terjeszt, vevőket ellát különböző szinteken lévő független ügynökségek, alvállalkozók illetve forgalmazók révén, akiknek lehetősége van a programba újabb résztvevőket csatlakoztatni. A program a résztvevőknek jutalékokat, bonuszokat, visszatérítéseket fizet az értékesített termékek vagy szolgáltatások, valamint a résztvevő által a programba csatlakoztatott egyéb résztvevők értékesítési teljesítménye után.

A legtöbb állam törvényi meghatározása hasonló.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission FTC) és a Szövetségi bíróságok (Federal Courts) határozatai nagyrészt meghatározták azokat a jogi kereteket, amelyek alapján az MLM cégek kialakíthatják saját programjaikat. A leggyakrabban idézett piramis program definíciót az FTC-nek a Koscot Interplanetary Matterje, Inc-el. kapcsolatos döntésében találjuk:

Minden program egy piramis vagy lánc folyamat, amennyiben a résztvevő pénzt fizet azért, hogy lehetőséget kapjon értékesíteni egy terméket vagy szolgáltatást, valamint arra, hogy befizetés fejében más személyeket csatlakoztasson a programhoz.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és a Szövetségi bíróságok határozatai alapján kialakult egy olyan szempontrendszer, amelyeket mind az állami mind a szövetségi hatóságok figyelembe vesznek akkor, amikor egy-egy MLM rendszert elemeznek. Ezek a következők:

Termékraktározás:

A forgalmazótól csak ésszerű mennyiségű árukészlet felhalmozása várható el. Ha a program a forgalmazókat arra kötelezi, hogy nagy mennyiségű terméket (általában túlárazottan visszavásárlási garancia nélkül) vásároljanak és ezzel a felsővonalnak nagy jutalékot generáljanak az inkább piramis, mint többszintű értékesítés.

Értékesítés végfelhasználóknak:

A programban résztvevő személyes forgalmának legalább 70 %-a olyan vásárlás, amely végfelhasználók (olyan személyek, akik nem vesznek részt a programban, vagyis nem forgalmazók) által történt.

Visszavásárlási követelmények:

1 éven belül legalább 90%-os áron történő termék visszavásárlás abban az esetben, ha a programban résztvevő megszakítja a kapcsolatot az MLM céggel. A visszavásárlási árból levonhatóak a költségek és a már kifizetett jutalékok.

Gyakorlati szempontok:

Pilótajáték:

MLM:

Illegális, nagyon sokszor MLM vállalatnak, vállalkozásnak feltüntetett tevékenység.

Az MLM egy kereskedelmi forma, ahol kézzel fogható árucikkek cserélnek gazdát fizetőeszköz fejében.

Alapgondolata:

 

Vásárolj meg X Ft-ért egy terméket vagy szolgáltatást. Ha hozol 5 (6, 7 stb.) személyt, aki szintén megvásárolja a terméket vagy szolgáltatást X Ft-ért, akkor vásárlásonként visszakapsz X/5 (6,7 stb.) Ft-ot azaz 5 (6,7 stb.) vásárló után visszakapod az általad vásárolt termékre vagy szolgáltatásra fizetett összeget.

Alapgondolata:

 

Egy termék fogyasztója – amennyiben elégedett a termékkel – a terméket feltehetően továbbajánlja, ezzel növeli a termékértékesítő cég forgalmát. Mint ajánlót, az általa ajánlott termékek után jutalék illeti meg. Amennyiben az ő vásárlója a saját jó tapasztalata alapján terméket továbbajánlja, s ebből következően újra vásárlás és fogyasztás történik, a tovább-ajánló személyeket jutalék illeti meg, és az eredeti ajánló ebből a jutalékból is jutalék-részesedést kap.

Jellemzői:

Jellemzői:

Magas összegű csatlakozási díj, amelynek befizetése után nem kapunk terméket vagy a díj nagyságához képest lényegesen kisebb értékű „terméket”, „információs csomagot”, „kezdőcsomagot” adnak.

Nincs vagy minimális csatlakozási díj.

Nincs gazdasági tevékenység, nem történik értékesítés, nincs termékforgalom.

Gazdasági tevékenység, értékesítés történik. Rendszeres, folyamatos termékforgalom van.

Nincs termék. Ha van „termék” a rendszerben, akkor azt magas összegért lehet megvásárolni és más személyeket rá kell bírni, hogy ugyanezt tegyék meg.

Kézzelfogható, több termékből álló termékcsalád.

A „termék” ár/érték aránya: aránytalan

Termék ár/érték aránya: arányos.

A fő tevékenység az új emberek „beléptetése” csatlakozási díj ellenében.

Forgalom után történik a jutalékfizetés, nem a csatlakozók száma után.

 

 

 

2 komment

Címkék: piramisjáték pilótajáték mlm network marketing multi level marketing nm mlm történet mi az mlm? hálózati marketing

Az MLM rövid története

2011.11.08. 12:34 P.Picur

Az MLM rövid története.

Az MLM történetének megismerését a XX. század elejének amerikai történelmének három elemével kell megismerkednünk.

A század elején Amerika szerte nagyon sok család élt egymástól és a városoktól távol lévő farmokon. Árucikkekhez jutásukat a nagy becsben tartott utazó ügynökök biztosították. Ezek az utazó ügynökök voltak azok, akik bekapcsolták a farmereket a kereskedelembe ellátva őket árucikkekkel.

Az 1920-as években egy olasz bevándorló Charles Ponzi több pénzszerzési próbálkozás után azzal az ígérettel állt elő, hogy a nála befektetett pénzt 3 hónap után 50%-os , 6 hónap után 100%-os kamattal adja vissza (más források szerint ez 45 illetve 90 nap volt.) A Boston Post  1921-ben a Ponzival kapcsolatos cikksorozatáért Pulitzer díjat kapott. (http://www.pulitzer.org/awards/1921). Amerikában a mai napig Ponzi Schemes (Ponzi séma) az illegális pilótajátékok megnevezése.

1920 január 16 és 1933. december 5 között volt érvényben Amerikában a 18. alkotmánymódosítás, amely az egész államszövetség területén megtiltotta az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát. Ez az időszak az alkoholtilalom időszaka.

Miért fontosak ezek az események az MLM története szempontjából?

Az írott történelem szerint 1934-ben két utazó ügynök William Casselberry és Lee Mytinger adott először 3 % kedvezményt azoknak a fogyasztóknak, akik új vásárlókat toboroztak. (Ugyanazt a kedvezményrendszert használták, amit az alkoholtilalom idején Al Capone emberei. Aki hozott új árusítóhelyet a rendszerbe, az kedvezményt kapott)

Az általuk képviselt értékesítési formára 1941-ben kidolgozták az első – még nem többlépcsős – marketingtervet: ennek alapján az ügynökök 3%-os extra jutalékot kaptak az általuk csatlakoztatott tagok után. (Ponzi-féle piramis)

Az MLM „szülőanyja” William Casselberry és Lee Mytinger, „szülőapja” a szeszcsempészek bűnözői csoportja és közös gyerekszobája volt a Ponzi-féle piramisjátékkal.

1959-ig több MLM illetve piramisjáték jelent meg és tűnt el.

1959-ben Nutrilite Vitamins vitamingyártó cégnél egy régi ellentét került ismét felszínre. Nevezetesen az, hogy kinek jár több pénz, a gyártást végzőknek vagy az értékesítőknek? A vita odáig fajult, hogy két úriember – Jay Van Andel és Rich DeVos – úgy döntött kiválik a cégből és megalapítja saját értékesítő vállalkozását Amway Corporation néven. Néhány év múlva felvásárolták az egykori anyacégünket.

1975-ben az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság beperelte a legnagyobb MLM-céget, az Amwayt illegális piramisjáték vádjával. 1979-ben a bíróság az Amway-re kedvező ítéletet hozott. Ettől kezdve definiálták a legális hálózati marketing kritériumait, és azt, hogy miben különbözik az illegális piramisjátéktól. A bírósági végzés szerint a legális hálózati kereskedelem három fő szempontja a következő:

 

az áru visszavásárlása 90%-os áron, ha a vevő meggondolja magát,

a résztvevők havonta legalább 10 vásárlót látnak el személyesen,

a 70%-os szabály: ellenőrizni kell, hogy a nagykereskedelmi áron beszerzett áruk 70%-át eladták vagy felhasználták, mielőtt újabb megrendelést adnak le a cég felé.

Ettől kezdve már könnyű volt MLM céget alapítani, hiszen megvolt az a jogi alap, amire figyelve az MLM vállalkozások elkerülhették a piramisrendszer vádját.

1 komment

Címkék: piramisjáték pilótajáték mlm network marketing nm ponzi mlm történelem mlm történet mi az mlm? charles ponzi hálózati marketing

süti beállítások módosítása